2013.04.28.

Kissé megritkultak a bejegyzések, de ennek csak annyi az oka, hogy most csak a kisebb feladatok vannak napi szinten, amik nem igazán említésre méltóak, valamint a mobilnetem korlátozva lett így hó végére, úgyhogy nagyjából fél órát kell rászánni, hogy egy bejegyzést előzetesen megírva feltöltsek. Viszont ez keddtől elvileg megoldódni látszik, mert nagyon szuper mikrohullámú internetet tud nekünk az egyik helyi szolgáltató bekötni.

Az viszont igenis említésre méltó, hogy a tyúkjaink nagyszerűen tojnak, hétvégén már édesanyáméknak is tudtunk vinni 30 db-ot, hozzák a napi 9-12 darabos átlagot. Még mindig az istállóban vannak, és még maradnak is, bár már nagyon mennének a napfényre, akárhányszor bemegyünk hozzájuk, figyelni kell, hogy nehogy megszökjenek.

2 napja is épp a tyúkokhoz mentem, amikor nagy csapkodásra és kopogásra figyeltem fel. A palatető alatt fecskék fészkelnek, és nagyon úgy tűnt, hogy az egyik valahogy beesett a fal és a burkolat közé, körülbelül 2 m magasságban verdesett a szárnyaival. Fél óra küszködés után - én legalábbis ennyi ideig álltam ott és azon gondolkoztam, hogyan tudnék neki segíteni, de a fal kibontásán kívül semmi más nem jutott eszembe, azt meg nem tudtam volna kivitelezni - végre sikerült valahogy visszaverekednie magát a tetőre, de ott meg végig egy olyan rész volt, ahol a pala sokkal szorosabban fekszik a házfalakra, és csak a szárnya hegyét tudta kidugni. Na, akkor már hoztam a létrát is, kicsit felfeszítettem a tetőt, a fecske pedig nagyot puffant a homokban. Szegény úgy kifáradt, hogy nem igazán volt már ereje továbbrepülni. Végül hepiend lett, mert pár perc pihegés után úgy elszelelt, mint ha soha nem is lett volna ott.

Nőddögélnek és rengeteg levelet bontottak a málnatövek, amiket Zsófitól kaptunk, illetve az almafa és a cseresznye is hősiesen küzd a korántsem időszerű elültetés dacára. Szépen leveleznek ők is, nagyon reméljük, hogy sikerül nekik megmaradni.

A tanyán pedig robbanásszerű virágzásnak indult minden, és végre az eddig kopasz fák is elkezdtek felébredni téli álmukból. Az útról szinte észre se lehet majd venni minket, annyira szépen körbevesznek majd a lombkoronák. Van ám a sok akác között bodza, orgona is ám!

Időközben végre elhoztuk minden holmimat a pesti albérletből is, oda már csak takarítani kell visszamennem, és Krisz lakásából is elhoztuk a nagyját, úgyhogy most mindent zsákok és dobozok borítanak be, ki sem látszik a padló sem, kicsit most megint a káosz uralkodott el, amin próbálok felülkerekedni. Hétvégén jön le kiscsaládunk megnézni minket, addigra mondjuk úgyis befejezzük, csak nem lesz egy gyalog galopp. Sütögetünk majd egy finomat az udvaron, és bár már meg volt az első szalonnasütés és bográcsos pörköltfőzés is, a tűzrakóhelyet még ki kell építenünk addig.

Luna és a másik két kutya már egész jól kijön egymással, bár most ez a kis cafka rászokott, hogy amikor kiviszem őket sétálni, állandóan seggbecsípi Bélát (aki Bella), az meg amilyen lomha, mire megfordul, Luna már sehol sincs, és néz nagy buta szemekkel, hogy ez meg mi volt?

Már-már azt kell mondanunk, hogy kifejezetten kedves kutya, követnek már minket mindenhova, általában hallgatnak is ránk, és már rendesen örülnek is nekünk, ha bekocsikázunk az udvarra. Bélát le kell fogyasztani, mert sántít is, meg nagyon nehezen mozog a hatalmas testtömegétől, úgyhogy napi kétszer megkerülöm vele a tanyát, bár még ez is sokszor kihívás neki, és félúton legszívesebb visszafordulna, de ez most nem kívánságműsor. :)

Végezetül szeretnénk megmutatni az egyik új reménységünket is, aki a héten fogja birtokba venni a tanyát. Mindketten beleszerelmesedtünk egy perc alatt, tessék megtippelni a fajtáját ;)

2013.04.25.

Egyszerűen csak ámulunk és bámulunk azon a hihetetlen sok új élményen, amiben részünk van nap, mint nap.

Még most vagyunk "az elsők" időszakában, amik annyira jó érzéssel töltik el az embert, hogy a folyamatos feltöltődés garantált. Az első éjszaka itt, a kályhából kiáramló narancssárgás fényekkel, az első reggel madárcsicsergésre kelve...

És tegnap összeszedhettünk az első tojásokat is, amiket a mi tyúkjaink tojtak. Az első adag, legalábbis amit megtaláltunk, az 6 darab gyönyörű tojás. Ma délelőttig még kettőt találtam, de pont akkor mentem be hozzájuk, amikor még tojtak, úgyhogy délutánra biztos lesz még több is. Nagyon vagányak, közel engedik az embert magukhoz, egészen jó erőben is vannak ahhoz képest, hogy ketrecben tartották őket, minimális mozgási lehetőséggel. Vittem be nekik egy kis zöldet is, viszonylag apróra tépkedve, de szerintem még fogalmuk sincs, mit kell vele csinálniuk.

Tyúkok érkeztek

Én ma ugyan nem voltam jelen személyesen a nagy eseményen, de a tanya lakóinak létszáma 20 szárnyassal bővült. Már el is foglalták átmeneti helyüket* a tágas, jól zárható, elvileg biztonságos istállóban. Reménykedve várjuk, hogy a kis táposok mihamarabb átszokjanak majd a kukoricára, de egyelőre vegyesen kapják a régi tápjukkal.

A magam részéről földi életüket igyekszem a lehetőségekhez képest komfortossá tenni, illetve megakadályozni, hogy valamelyik kutya bármikor is csipogó szájjal rohangásszon, viszont idővel a kajává reinkarnálódásukat a tanya urára fogom bízni, mert énfelőlem végelgyengülésben múlhatnának ki 3-4 év után.

*ha végre a számtalan elintézendő feladat listájának jó részét kihúzzuk, akkor nekiállunk egy rendes tyúkólat is összerakni, de egyelőre ez is sokcsillagos szállás az eddigi tömegnyomorban töltött hónapjaik után.

Városi vs tanyasi

Éppen egy olyan időszakban vagyok, amikor a városban élő barátaim már tanyasinak címkéznek, míg az ezer éve tanyán élőknek városi lány vagyok (és szerintem még jó darabig az is maradok). Azon gondolkoztam, hogy én minek tartom magam?

Városinak semmiképpen sem. Azért, mert városban éltem 26 évig, az nem egyenlő azzal, hogy tipikus városi ember lennék. Tizennégy éves koromtól kezdve vágytam a természetbe. Akkor kezdtem el lovagolni is, így némileg ezeket az igényeimet legalább hétvégente sikerült kielégíteni, de mindig ott volt az érzés, hogy bár csak ne lenne vége.

Ugyanezt éreztem akkor is, amikor Silveradon lettem gyakran megforduló lovas - akkor még senki nem sejtette, hogy ettől a tanyától 4 km-re lesz egyszer a sajátunk is -, jártuk a napos- és több napos túrákat, télen és nyáron, hóban-kánikulában egyaránt. És, egyáltalán nem utolsó sorban, itt ismertem meg Kriszt. Mintegy 8-9 évvel ezelőtt. :)

Pár év múlva pedig heteket töltöttem el egy másik lovastanyán, az El Bronco Ranch-en, ahol már gyerekeket oktattam gyerektáborokban, a maradék szabadidőmben pedig lovagoltam. Bent, a Kiskunság szívében, távol bármilyen aszfaltúttól, a bolt a faluban is csak délig tartott nyitva sokszor. És azokban az időkben erősödött meg benne, hogy ez az, ami nekem kell. A Kiskunság. Nem éreztem már igazán jól magam a fővárosban, inkább csak éltem egyik napról a másikra. Amikor pedig 2008-2010 között Kecskeméten laktunk albérletekben, akkor sem volt kerek a történet. Mindig volt bennünk egy pici rossz érzés, amikor a lovaktól haza kellett jönnünk a benzingőzbe, a zajba, és a szomszédok közé.

És most megvan az, amire mindketten vágytunk, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az általunk annyira szeretett országrészen találtunk otthonra, és azon földutak mentén, amiket még mit sem sejtve évekkel ezelőtt róttunk kisebb-nagyobb csapatokban a lovas barátainkkal. Nem probléma, hogy nincs a környéken mozi, pláza, hiperszupermegamarket, a városon belüli tömegközlekedéstől egyébként is undorodtam, a szomszédoktól alig vártam, hogy megszabadulhassak.

Summa summárum lélekben már évek óta nem vagyok városi, fejben pedig már megkezdődött az áthangolódás :) Biztos, hogy számtalan olyan élmény lesz, amin később majd jót nevetünk, a magam részéről én a bogárundoromat nagyon gyorsan le szeretném győzni, mert ha valami, na akkor ez nem egy tanyakompatibilis tulajdonság :D

Kutyák, rendrakás, slambuc, miegymás

Tegnap jórészt egyedül voltam itthon, Krisz odavolt Újfaluban néhány bútorért Zsolóval, úgyhogy mire megérkeztek, addigra felavattam a konyhát és sütöttem ki kolbászt, meg hurkát nekik. Kezdem egyre jobban megszokni a berendezést, hamarosan már minden lábas és kiskanál is megtalálja a helyét (ha végre az én albérletemből is lekerülnek...). Még egy falicsempézés várat magára, meg a gyönyörűséges új munkalap, amit már ki is néztünk, csak meg kéne venni.

Később még a szekrények fölé kerül egy akasztó is.

Nap közben kicsit barátkoztam Bellával (aki nagyon úgy tűnik, hogy a Bélára sokkal jobban hallgat, egyem az identitászavaros szívét), és bár a szája sarkának állandó tartozéka, a nyálcipőfűző még megakadályoz abban, hogy jobban megdögönyözzem, már odáig eljutottunk, hogy engedte az irdatlan nagy (és irdatlan büdös) bundáját átkefélni. Ha ezt valaki nekem 2 hete megmondja előre, kiröhögöm. Lunával ugyan még nem tudták tisztázni a rangsort, de nem is nagyon erőltetjük ezeket a helyzeteket, szokják meg előbb egymás látványát.

A konyha egyik oldala.

Koraeste befutottak a fiúk is az utánfutóra pakolt cuccokkal, és így már itt van az ágyunk, a kertibútorunk, egy nagyon szuper hintaszék, néhány polc, meg egy rendszámtábla. De az szerintem csak a véletlen műve.

A háló már várja a bútorokat.

A nap zárásaként pedig slambuckészítés volt betervezve, szabadtűzön. Végülis, mikor álljon neki az ember a 4-5 órát igénylő étel elkészítésének, ha nem este fél 9-kor?  Sör volt, pálinka volt, türelem... na az részemről kissé hibádzott, félúton nem is bírtam tovább, és megettem az adagom. Bár, ebben nem csak az éhség játszott nagy szerepet, hanem az is, hogy Zsoló kománknak ez volt élete első slambuca, és a készítése közben megvilágosodtunk afelől, hogy hortobágyi barátaink miért mondják azt, hogy az első 3-4 mindig a kutyák elé kerül. Nos, nem az ehetetlen íze végett. Hanem mert minden egyes fordítási kísérletnél csak úgy röpködtek a földre a bográcsból a finom falatok. Javaslatom tehát a következő, kezdő slambuckészítőknek: terített asztal fölött próbálják forgatni a bográcsot, úgy talán nem a földön, hanem a tányérokon köt ki a tartalma :D

A fiúk kitartottak a végsőkig, így ők hajnali fél 2 tájt ültek asztalhoz. Minden esetre félkészen és átsülve is nagyon finom volt, ahhoz meg túl sötét volt, hogy bárki megállapítsa, slambuc kinézete van-e.

Csacsi öreg medve

Végül 3 körül eljöttünk, begyújtottunk a kályhába, és végre ott aludtunk először: OTTHON.

2013.04.19.

... és a mai napon végre eljött a pillanat, hogy a saját asztalunknál, a saját házunkban ettünk. Felemelő érzés volt! Alig várom az első ott alvást és reggelt is. Elvileg ez már holnap szintén kipipálható lesz!

Bella kutyával nagy előrelépés történt. 2 napja sajnos elkövette azt a hibát, hogy megpróbálta megtámadni Lunát, de szerencsére pont ott voltam, így még meg tudtam előzni a bajt. Mérgemben ordítva bekergettem az óljában fölé álltam és lekiabáltam a szőrt is a fejéről. Természetesen egy ujjal sem értem hozzá, de látszott rajta, hogy tudja: kihúzta a gyufát. Eközben megjelent a színen Tücsök is, és annyira meghatóan védelmezte a barátját, hogy el is szállt a haragom. Közénk állt, odasimult a bernáthegyihez, a szemembe nézett, és egyszerűen úgy volt vele, hogy ha bántani akarom Bellát, akkor először rajta kellene átverekednem magam. Igazi kis hős, pedig nem is tudta, hogy mi nem bántjuk az állatokat, így nem volt "veszélyben" a társa.

Viszont ma a nagy böszme megtette felém az első lépést. Kijött az ólból, és egyértelműen úgy feküdt le, hogy már nem eltávolodva tőlem (amíg az udvaron tettem-vettem), hanem felém, és közelebb is, mint szokott. Gondoltam egyet, vittem a markomban egy kis tápot, amit aztán megevett a kezemből (már ez is nagy haladás volt), végül engedte, hogy megsimogassam a fejét. És ezt ma már Anettnek is megengedte. Mondtam is a kutyának, hogy ha így halad a beilleszkedéssel, akkor végülis még maradhat is. Remélem, innen már csak feljebb visz az út.

Holnap készítek pár fotót a ház jelenlegi állapotáról, végre az előszoba is kezd kilátszani a szerszámok és egyéb cuccok alól, és a konyha is alakul. Igaz, most még csak átmenetileg próbáljuk használhatóvá tenni, de igazából 1 év múlva szeretnénk felújítani szépen új padlóval és konyhabútorral. Most még "abból főzünk, amink van".

Tavasz, te csodás!

Ma volt kis időm körbejárni mindent, és megörökíteni a gyönyörű színekben pompázó virágokat, amik nálunk most megtalálhatóak. Köztük a 26 szál rózsát is, amit kedvesemtől kaptam születésnapomra. :)

Szerda óta végre csillog-villog mindkét szoba, valamint az étkező a padlótól az ablakokig, mindkét tálalószekrény tiszta. Életemben először teregettem a szabadban, hosszú-hosszú zsinórokra, és a ruháknak szinte napfényillatuk lett. A csipkefüggönyök se voltak még soha ilyen tiszták, öröm volt nézni, ahogy finoman lengtek a szélben (és ezzel a mondattal zárom a giccsrovatot  ;) )

És a legfontosabbat a végére hagytam: tegnap este elültettük első, saját gyümölcsfánkat, egy jonatán almafácskát. Ezt is szülinapomra kaptam (további 3 tő rózsa, egy gumicsizma, egy fonott kosár és egy locsolókanna társaságában ;) ), és egyszerűen muszáj volt ezt a pillanatot is megörökíteni. Ha szerencsénk van és sikerül szépen megnőnie, jó lesz visszanézni, mekkora is volt. :)

Születésnapomra

26 éves lettem. Mondhatni, születésnapomra kaptam ajándékba, hogy egy tanya boldog tulajdonosai lehetünk. Nagyon hálás vagyok ezért mindennek és mindenkinek, akinek része volt benne, hogy sikerüljön.

16 évesen írtam a 10 évvel későbbi énemnek egy levelet, amit most kellene felbontanom és ismét elolvasnom. De jellemző módon sehol nem találom azt a levelet, talán valamelyik költözés közben nyoma veszett. Volt belőle jónéhány - mármint a költözésből, úgyhogy szinte törvényszerű volt. De arra emlékszem, hogy anno a 26 éves énemnek jó egészséget és boldogságot, szeretet kívántam, bár akkor még úgy gondoltam, hogy ilyenkorra már egy gyerkőc is lesz. Csakhogy akkor még annyira messzinek tűnt az a 10 év, ami igazából seperc alatt elillant, hogy nem igazán tudtam reálisan felmérni a helyzetet.

Minden esetre a szerető párom, a családom mellettem van, a legcsodásabb kutyát is nekem adta a Jóisten, és most már saját otthonunk is van, amibe napok kérdése, és bebútorozunk. Barátok is vannak szép számmal, akikkel az örömünket megoszthatjuk. Így azt kívánom születésnapomra, hogy az elkövetkezendő 3x26 év teljen boldogságban, harmóniában, kiegyensúlyozottságban, elégedettségben, egészségben.

Mission completed

Ha a tapétakaparás és a fürdőszoba takarítása között kéne választanom, hogy ha kéne, akkor melyiket ismételném meg, akkor egyértelműen a tapéta nyerne. Nem tudjátok elképzelni, mi volt ebben a fürdőben... Kosz, dzsuva, retek, mocsok, és bármi, ami ezeknek a szinonimája.

Ha nem jött volna Anett felmentőseregnek, én lehet, inkább bedobtam volna egy hidrogénbombát, és azzal el van intézve. Ketten 6 órán keresztül suvickoltuk ezt a pár négyzetmétert. Környezetvédelem ide-oda, végül kizárólag a sósav volt az, ami kisegített minket a narancssárgára vízkövesedett mosdó, zuhanykabin és wc fehérre varázsolásában. Nem is baj, mert ez a cucc legalább minden baktériumot el is pusztított, de ha mégsem, utolsó lépésként azért adtam neki még egy kis domestost is. A kabint darabjaira szedtük szét, a csempéket egyesével vakartuk végig plafontól padlóig mind a négy oldalon, és amikor pedig azt hittem már, hogy csak 3-4 felmosás van hátra, akkor szembesültem vele, hogy az egyöntetűen szürke-fekete fuga a járólapok között tulajdonképpen valaha fehér volt... Sajnos ezt akkor már nem hagyhattam annyiban, úgyhogy elő a gőzpingvint, és jóbarátunkat a drót dörzsiszivacsot, aztán hajrá! A végeredményt mutatom már csak meg, de nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy ép ésszel kibírtuk :) Fényképező most nem volt nálam, úgyhogy mindössze egy mobilos képet hoztam.

Végül vasárnap estére mindegyik konyhabútor a helyére került (már csak egy munkalapot kell rá szabatnunk) és az ablakok is le lettek csiszolva, illetve lakkozva. Meg egy dohányzóasztal is felfrissült. A héten még ott leszek az utolsó takarításokat elvégezni (mint pl. az ajtófélfákról leszedni a festékfoltokat, ablakot pucolni, még egyszer mindenhol felmosni), aztán szombaton végre megérkezik majd az ágyunk is, úgyhogy megkezdődik a bebútorozás. :)

Alakulunk

Reggelente nem csak mi vagyunk kiütve :)

Egy nagy pirospont jár az Obinak, amiért megadták a lehetőséget, hogy levásároljuk az elbaltázott festékszóró árát, amit visszavittünk, úgyhogy már reggel túlestünk egy nagybevásárláson. De legalább van már szép új wc-deszkánk (bizony van, hogy az ember ennek is tud örülni, pláne hogy végre azt vehettük meg 

ami tetszik, és nem azt, ami a legolcsóbb), két ufo-lámpánk, amiket még fel kell majd szerelni, fűmagkeveréket is vettünk, hogy az udvaron kicsit kipótoljuk a foltokat.

A mai napon a takarításé volt a főszerep. Nem is akármennyire, ugyanis órákat elvett az életünkből a festékfoltok felvakarása, amit nagyon egyszerűen meg tudtunk volna előzni, ha kicsit odafigyelünk és letakarjuk a padlót. De az ember a saját kárán tanul, így maradt a négykézlábas spaklival való kaparászás, időnként tarkítva a fennhangon való óbégatással, amikor már nagyon untuk. :) Ma nem voltunk kint sokáig, mert nekem fel kellett jönnöm Pestre és csak holnap délután megyek vissza, mert szeretjük halmozni az élvezeteket, így egy esküvőfotózás is becsusszant, de a két szoba és az étkező padlója már kulturáltan néz ki, illetve egy laza fél órás sika-mikával lefertőtlenítettem az otthagyott beépített szekrényt is. Még jó, hogy nem evés után tettem mindezt, mert olyan alattomosan volt az egész retkes, hogy csak az áttörléskor látszott, mi minden volt rárakódva. De nem baj, már van egy egész falnyi szekrénysorunk, amibe pakolhatunk. Úgyis kinőttük már a két Ikeás duplaajtós szekrényeinket.

Napközben kikerült az udvarnak egy fedett részére a nagyszobai undorítódohányfüstös elhasznált kanapé. Ennek az lett a következménye, hogy a bernáthegyi végre kidugta az orrát az óljából, lefeküdt a kanapé mellé, amin a volt gazdája szagát érezhette, és onnantól kezdve most nem az ólból nem mozdul ki, hanem a kanapé mellől. De legalább tudtam róla pár fotót is készíteni, így talán hamarabb találunk neki jó gazdát (aki olthatatlan vágyat érez egy depressziós és végtelenül szomorú, de ezzel egyenes arányosan óriási kutya befogadására, az kérem, hogy ne fogja vissza magát!).

Bella, 5 éves bernáthegyi szuka

Újult erővel

A tegnapi nap nagyon-nagyon hosszú, és fele olyan sikeres volt, mint amilyennek szerettük volna. Nem haladtunk jól a dolgokkal, viszont iszonyúan elfáradtunk. Reggel nem is esett túl jól a korai kelés, de mikor a tanyán kiszálltunk a kocsiból, egyből tettre kész lett mindkettőnk.

A szokásos kávé és a reggeli szendvics után megkezdtük a munkákat. Gyorsan befejeztem az előző nap megkezdett kisszoba lecsiszolását, aztán kitakarítottam, hogy lehessen festeni. Ezalatt Krisz átkente második rétegben is az étkezőt, ami így már késznek is lett nyilvánítva. A kisszobát annyira jól lefedte az új festék, hogy végül csak két falon kellett megismételni a mázolást.

Annyira megörültünk ennek a sikernek, hogy mindent kipakoltunk a konyhából és az előtérből az udvarra, hogy amíg Krisz lecsiszolja ott is a falat, addig azokat egyrészt ne lepje be a por, másrészt át kellett esniük egy hatalmas takarításon és fertőtlenítésen, mert bizony a tűzhely és a mosogatószekrény-elem is katasztrofális állapotban voltak. Gondolom, elég, ha ennyit mondok: kizárólag gumikesztyűben voltam hajlandó hozzájuk nyúlni. 3 óra alatt készen is lettek, bár a végén már nagyon jól jött Anett segítsége is. Ezzel párhuzamosan pedig a konyha/előtér is, valamint a nagyszoba is ki lett festve, úgyhogy azt hiszem, a pingálós rész végre befejeződött!

Délután Luncsin már láttam, hogy hiányolja a törődést, úgyhogy elsétáltam vele, megkerültük a tanyát, hadd szaladgáljon egy nagyot. Volt is részéről vigyorgás rendesen.

Tücsök ma már magától odajött hozzám egy kis simogatásért, Bella meg egyszer-kétszer kidugta az orrát az ólból, körbenézett, majd amikor látta, hogy még mindig itt vagyunk, visszament az önkéntes száműzetésébe. Próbáltam ma - szó szerint - lekenyerezni egy kis ebédmaradékkal. Egészen közel engedett, az orra hozzáért a kezemhez, csorgatta is a nyálát, de végül jól megmorgott, úgyhogy otthagytam... Nem erőszak a disznótor.

Nagyon jól haladtunk ma, kezdjük látni a végét, talán vasárnapra tényleg beköltözhetővé varázsoljuk leendő otthonunkat. :)

Festés, festés, festés

Kedd este 6-tól 10-ig sikerült lecsiszolnunk a tapétás szobában a tapétamaradékokat, ezt utána Krisz le is glettelte, amíg én nekiláttam a nagyszobát második rétegben lefesteni.

Ma reggel már kissé fáradtan, de lelkesen indultunk neki a napnak. Sajnos azonban elkövettük azt a hibát, hogy az Obiban hittünk a kiírásnak: a sajátmárkás festékszórójukat akciózták le, és meg is vettük a drágábbikat, aminek a kiírás szerint is és az eladó szerint is az volt a plusz funkciója az olcsóbbakhoz képest, hogy falfestéket is lehet bele tölteni. Otthon, kicsomagolva mindent mi szúrt elsőként szemet a (az amúgy elég silány leírású) használati utasításban: szinte mindenféle festékhez jó - olajfesték, lazúr, autófesték, etc csak diszperziós falfestékhez nem! Hát, mi ennek ellenére megpróbáltuk, de csak nagy adag festékhigítással működött a dolog, és akkor is csak úgy, hogy én a festékszóró által kispriccelt festéket még hengerrel eldolgoztam. Ergo amiért vettük - gyors, hatékony falfestés - arra alkalmatlan volt.

Megpróbáljuk reggel visszavinni, hogy kenjék a hajukba, de nem vagyok biztos a sikeres végkimenetelben.

A nagyszobával nagyon megkínlódtunk ma, és sajnos azt kell látnunk, hogy a 3. réteg festék után sem lett fehérebb a régi, nikotintól elsárgult fal, ráadásul a glettelések helyén kezdett újra lepotyogni minden. Itt mára abba is hagytuk a munkát, de előtte még begyújtottunk a kályhába, hátha a gyors falszáradás a segítségünkre lesz.

Délelőtt gyorsan megfőztem az ebédnekvaló paprikáskrumplit. Miután megettük, nekiestünk az étkező lecsiszolásának, majd kifestésének. Találtunk a garázsban egy szinte  hiánytalan, hatalmas vödör  PoliFarbe festéket. És végre megtaláltuk, amit kerestünk: kis jóindulattal ugyan,  de már az első rétegben is nagyon sok mindent elfed, bőven elég lesz belőle a két réteg! Holnap reggel azzal kezdünk, hogy bevásárolunk még ebből a festékből, mert ezzel végre esélyünk lesz a nagyszobát is tisztességesen kimázolni.

Aztán koraeste megérkezett a villanyszerelő barátunk, és amíg ő Krisszel fényt varázsolt a garázsba és a házunk előterében, addig én a kiglettelt kisszobát még utoljára átcsiszoltam, hogy holnap már azt is  kifesthessük végre. A fiúk kivitték onnan végre az ágyakat is, így már rengeteg a hely.

Végre van fény a garázsban! (ha már hely nincs...)

A kutyák még továbbra is bizalmatlanok, Bella megint elvonult a kis búvóhelyére, amint kiszálltunk az autóból, bár sikernek könyvelem el, hogy némi unszolás után elvett a kezemből egy kis szalonnadarabot és jóízűen megette. De attól még messze vagyunk, hogy megsimogassam csak úgy. A kis feketének nap közben pedig csak néha-néha jut eszébe, hogy ha odajön hozzám, akkor simogatást kap, de ahogy ez megtörténik, akkor nagyon bújós lesz. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy fél óra múlva, ha kilépek az udvarra, megugasson.

Este 10-kor hullafáradtan jöttünk vissza az albérletbe, a magam részéről egy fél órás fürdés és hajmosás segített csak megszabadulni a nem kis mennyiségű festéktől.

Az érthetetlen dolgok

Már az első napon megfordult a fejemben a gondolat, hogy listát kellene készítenem azokról a dolgokról, amiket menet közben veszünk észre, és vagy a kivitelezés hogyanja vagy az adott dolog létjogosultsága nem teljesen világos. Már most is vannak ilyenek, de biztos vagyok benne, hogy később még bővülni fog ez a lista. :) Nem igazán bosszankodunk különösebben rajtuk, de azért megörökítésre érdemesnek tartom őket.

1. Azon még nagy nehezen túltettem magam, hogy a vályogfalat letapétázták fűrészporos tapétával (ennek már több éve lehetett, legalábbis a koszolódásból erre a következtetésre jutottunk), de hogy az egyik falat miért csak az egyharmadáig fedték be, az elég érthetetlen. Igen, ott van egy hatalmas szekrény előtte, de a szekrény egy részéig bejön a tapéta, tehát nem azt akarták kikerülni. Én arra tippeltem végül, hogy elfogyott az anyag és már nem akartak többet venni...

2. A hálószoba és a nappali is le van járólapozva. Fürdőszobába való fényes, fehér csempével.

3. Az előtér és az étkező padlóján megtalálható a fa, a kő és a linóleum is, összesen 4 különböző formában.

4. A ház legnagyobb része (koszos)sárgára van festve. Hogy miért és ki gondolta úgy, hogy egy-egy falrészletet fehérre kell festenie, az örök rejtély marad.

5. Két nap alatt nem sikerült megtalálnunk az udvari reflektor kapcsolóját. Bár én azt is simán elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen elfelejtettek kapcsolót szerelni hozzá :D

Az első képek

Az előző bejegyzésbe nem akartam több fotót besűríteni, úgyhogy most még rakok fel párat.

Karám, a lovaknak nyáron árnyat adó fákkal

Mégis itt a tavasz

A vendégház bejárata és az istálló, fedett szénatárolóval

Az udvar bejárata, és két lebontandó építmény

A bekötőút egy része

Egyszer csak itt lesz az én műhelyem és íróasztalom :)

20 perces sika-mika után kiderült, hogy a konyhabútor teteje fehér.

Nagy levegő ééés...

fejest ugrottunk a tennivalókba. Mármint, közvetlenül a tanácstalanul álldogálva eltöltött percek után. Szombat délután ugyanis megérkeztünk, és ahogy körbenéztünk a házban, lesújtott a tény: a ház előző lakója, egy idős német úr szinte minden lomját és kacatját, szemetét hátrahagyta nekünk, töménytelen mennyiségű kosz kíséretében és hirtelen azt se tudtuk, mihez kellene először hozzáfogni.


Belépve az udvarba: jobbra a lakóház, szemben a vendégház, balra a garázs

A házunk.

Mindezt azután, hogy az öreg által hátrahagyott két kutya közül az 5 éves bernáthegyi, Bella beslisszant a házba, lefeküdt az étkezőben, ahonnan hangos morgások, nyüszítések és ugatások közepette csak úgy tudtuk végül kicsalogatni, hogy úgy tettünk, mintha épp távoznánk. Én elbújtam az ajtó mögött, Krisz kitolatott a kapun, és amikor végre kirohant, hogy megugasson minket, villámgyorsan becsuktam a bejárati ajtót. Ennek köszönhetően - az éjszakát kivéve - a hétvégét egy külön gazdasági épületben bezárva töltötte.

Sajnáljuk szegényt, mert láthatóan nem érti a helyzetet, a régi gazdáját akarja, tőlünk fél, de ugyanakkor próbálja a területét is védeni.

Kicsit belevesztem a részletekbe. Lényeg a lényeg, hogy szombaton este 10-ig voltunk kint a barátainkkal, akik felmentőseregként érkeztek, ez alatt minden mozdítható kacatot és bútort kivittünk a garázsba, így csak a hatalmasabb darabok maradtak, de azokat meg összetoltuk a helyiségek közepére. Pechünkre az egyik szobában tapéta fogadott minket. Ezt vasárnap délutánra sikerült 3 ember munkájával levakarni. Ennek a szobának a falait jövőhéten le kell csiszolnunk, ki kell glettelnünk és csak ezt követően tudjuk átfesteni.

Mára - köszönhetően 5 felnőtt és egy hihetetlenül lelkes tini megállás nélküli talpalásának - a nagyobbik szobát glettelés után egy rétegben kifestettük, illetve a festést várja már csak az étkező és az előtér is, de mindegyik esetében szükséges lesz a 2-3 rétegnyi festék. Délután megérkezett legkedvesebb exkolléganőm, Anett is, akivel a leszerelt konyhabútoroknak estünk neki súrolószerekkel, hogy az évek alatt sárgásbarnássá koszolódott szekrényeket ismét fehérre varázsoljuk. A fürdőszoba is átesett már egy egykörös takarításon, de körülbelül még háromszor kell ezt megismételni ahhoz, hogy ne ódzkodva akarjuk használni.

Luna sem igazán értette a dolgokat, csak annyit látott az egészből, hogy jövünk-megyünk, tologatunk, sokan vagyunk. Bizonytalanságát állandó labdázási kényszerrel próbálta enyhíteni, bárki jó volt nála egy kis játékra, csak valami történjen a jól megszokott módon.

  

A harmadik kutya, akit a bernáthegyivel együtt hagyott itt az öreg, ő egy mudi-keverék. Nagyon jó kutya, de sajnos ahogy elnéztem, elég komoly daganata van és már nem is fiatal. Jól tartja magát, bárkit megugat, akit a környéken lát, egyikünk kezéből sem fogadta el az ételt, viszont mára már volt annyi bizalma, hogy hagyta magát simogatni.

Ő a Tücsök nevet kapta.

A lakásban pedig rohamosan megindultak a magok, a paprika kivételével már minden kibújt. A dinnye már legalább 10 cm magas, úgyhogy most picit sötétebb helyre kerültek, hogy mire kiültetjük őket, ne nyúljanak el túlságosan.

Magvetés

Egy 6. emeleti panellakásban is remekül fel lehet készülni a palántázásra, még ha az akár 1 hónappal arrébb is lesz, és még akkor is, ha át sem vettük a tanya kulcsait.

Úgy gondoltuk, hogy a húsvéti hosszúhétvégén egyébként sem kell sehova sem rohannunk, így szombaton bevásároltunk palántázóföldet, vetőmagokat, a wc-papír gurigákat pedig már hosszú ideje nem dobjuk ki, mert azt tartjuk a legkézenfekvőbbnek, hogy abba vessük el a magokat.

Előnye, hogy egyrészt hulladékot hasznosítunk újra, másrészt amikor a palántát kiültetjük, nem kell azzal sokkolnunk az egyébként is érzékeny gyökereket, hogy kiszedjük a palántázóedényből, hanem azzal együtt ültethetjük el, ugyanis nagyon gyorsan lebomlik, és ahogy erősödnek a növény gyökerei, át is törnek rajta könnyedén.

Készülődés a nyárra. Sajnos csak mobil volt nálam, ezért a silány minőség.

Rengeteg vetőmagot vásároltunk, de ennek csak a felét ültettük el, hiszen van, amit majd egyből a veteményesbe fogunk szórni. Most egyelőre 3 féle paradicsomot, 3 féle paprikát, 2 féle dinnyét, bazsalikomot és kaprot ültettünk. Előző éjszaka állott vízbe áztattuk a magokat, hogy jól megszívják magukat, és gyorsabban kezdjenek el kihajtani. Ezért köszönhetően a meleg lakásnak, a befóliázott tárolórekesznek, már 4 nap után meg is jelentek a kis csírák.

Minden kezdet nehéz

2012 júliusában hallottunk először egy tanyáról, 2 km-re a barátainktól, ahol Omárt, párom lovát tartjuk pár éve. Azóta körülbelül 4 hitelintézetet jártunk meg, 2 ügyvédet, rengeteg akadályt, kétszer szembesültünk azzal, hogy vége az álmunknak és nem tudjuk megvenni. Az utolsó ilyen eset éppen Krisz születésnapján történt, aznap hívták fel a banktól, hogy a jelenlegi állás szerint nem adnak hitelt. Egy világ omlott bennünk össze, hiszen ez volt a legutolsó esélyünk, halvány szikra sem volt már arra, hogy végre belevágjunk igazi közös életünkbe a saját tanyánkon. 2-3 napig lázasan forogtak az agykerekeink, míg végre 2013. márciusában megkaptuk a végleges, jó hírt: mégis kapunk hitelt, a pénzt is nagyon rövid időn belül folyósították. Az utolsó ügyvédi megbeszélés és a pénz átnyújtása van már csak hátra, illetve az, hogy átvegyük a kulcsot. Ha minden jól megy, 2 héten belül már meg is kezdhetjük a felújítást, festést, bebútorozást.* Én már kiléptem a pesti állásomból, így minden adott ahhoz, hogy a Kecskeméthez közeli életünket megkezdhessük.

Elsődleges célunk egy olyan otthon megteremtése, ahol elfelejthetjük a hétköznapi, városi problémákat; a zöldség-gyümölcs, valamint hústermék szükségleteinket - de legalábbis annak nagyobb részét magunknak megtermeljük. Nem igazán van még ebben tapasztalatunk, de a lelkesedés és a nyitottság már megvan. A többi pedig idővel ki fog alakulni. időnk minden esetre van rá: úgy 60-70 év :)

Rajtunk kívül 2 ló, 5 kutya, 1-2 macska és jó néhány csirke lesz idővel a tanya lakója. Az ő bemutatásuk majd a későbbiekben lesz olvasható.

* 2013.04.04: Holnap megkapjuk a kulcsokat, a tulajdonos holnap reggel költözik ki, mi pedig a hétvégét már meszeléssel fogjuk tölteni! :
Hihetetlen nagy köszönettel és hálával tartozunk a szüleimnek és párom édesanyjának, akik nélkül ez az egész nem sikerült volna.

Beköszönő

Mindig van egy első. Olyan régóta vágytam már rá, hogy elindíthassam ezt a tanyanaplót (mert annak szánom) és most, hogy végre nekiláthatok, alig merem elhinni.

Fiatal, szerelmes, tettre kész pár vagyunk, akiknek minden vágya egy saját tanya volt. És most, 2013 tavaszán végre valóra vált az álmunk!