2013. július 31., szerda

2013.07.31.

Tegnap, míg világos volt, még gyorsan nekikezdtünk a vendégház kisszobájának. Lecsiszoltuk a falat, amit előző nap kigletteltünk, és aztán festettünk. Csak sajnos a maradék festék nem volt elég, úgyhogy még venni kell. Utána amíg Krisz megetette a malacokat, csirkéket, kis- és nagykutyákat (később én még a makkákat), addig Dabráztam. Irtó ügyes a kislány, abszolút jól veszi azokat a dolgokat, amiket próbálgatok vele. Lép, üget, vágtázik és megáll már pöccre, hátra, illetve oldalra is lép, megy az eleje- és a hátulja körüli fordulat, abszolút nem izeg-mozog nyergelés közben sem, és most már úgy, hogy én egy helyben maradok, el tudom küldeni tetszőleges pontba magam körül bárhova, legyen az egy előre kinézett karámfa, vagy villanyoszlop, vagy egy épp a karámban kapirgáló csirke. :) Ma szerintem bevonszolok pár oszlopot a karámba és cavalettizni fog, hogy kicsit tornáztassam a hátizmait is. :)

Este 6 óra körül aztán kis tanyánkból távozott az áram. De még a környékről is. Egészen éjfélig vissza sem méltóztatott jönni, úgyhogy életem első kenyérsütése nem lett tökéletes, mert még pont fél óra kellett volna a kenyérsütő gépnek, hogy szép barnára süsse a kenyeret. Megjegyzem, így is nagyon finom lett és az állaga is szuper, de a héja nem ropogós és sápadt.
És mivel a vízszivattyú is árammal működik, így aztán vizünk sem volt. A lovakkal nem volt gond, nekik még félig volt a hordójuk, de a többi négylábúnak bizony egy ősrégi kútból kellett húzni vizet. Sajnos nem a legtisztább, mert már csak fél méter víz van benne, utána meg sár és iszap, de úgy voltunk vele, hogy ha valamelyik állat megszomjazik, átmenetileg ez is jó lesz, de reggelre megoldódott a dolog. A konyhában gyertyával, a ház előtt pedig fáklyákkal világítottunk, szóval alapjában véve nagyon romantikus volt, csak azért aggódtunk, hogy a hűtő és a fagyasztó ne olvadjon le, illetve a vízhiány sem szerencsés. Jó lenne a következő években erre valami megoldást találni, mert jobb félni, mint megijedni.

Mivel tegnap végre nem a 40 fokos kánikula gyötört, nem csak az idő enyhülésével dugtam ki az orrom a házból, hanem szinte egész nap tettem-vettem. Többek között kisétáltam megnézni, hogy állnak a szilvafák, de sajnos ezek elvadult fajták lehetnek, mert alig 3-4 centisek voltak rajta a gyümölcsök, ráadásul már mind aszalódásnak indult,és még így is kőkemény volt mind, szóval hogyha szilvalekvárt is szeretnék idén eltenni, akkor bizony nem sajátból lesz elkészítve. Azért egy jó nagy marékkal vittem be a tyúkoknak belőle. Egyébként is gyümölcsnapjuk volt, mert egy fél dinnyét megkaptak több részre felvágva, és abból is lakmároztak boldogan.
Gyümölcsnap :)
Dabra és Omár
Luncika elkísért a szilvakeresős utamra
Ma reggeli harmat :)

2013. július 28., vasárnap

Költözés malacéknál

Hurka és Kolbász nagyon jól érzik magukat nálunk, de hogy még komfortosabbá tegyük egyszerű kis életüket, egy nagyobb hellyel lepjük meg őket annál, ami most van nekik. Egy pár hétvége óta már készül, de most már a finishbe érkezett a cöfi-projekt.
Az oszlopokat hetekkel ezelőtt leásta Krisz Gyurival a földbe, a következő lépés volt az oszlopok közé árkot ásni, amiben a drótkerítés "megülhet", illetve annak érdekében, hogy a nagyon lelkes turkálás közben nehogy kitúrjanak a helyükről, egy kis szögesdrótot is kaptak végig a kerítésnél a földön. Ha nem lenne erre szükség, elhagytuk volna szívesen ezt a lépést, de egyszer már a mostani helyükről is kitúrták magukat, szóval még egyszer nem szeretnénk esélyt adni nekik.
A drótkerítés kifeszítése kétemberes munka volt, úgyhogy igyekeztem az összes súlyomat bevetni, amikor a drótba csimpaszkodtam, hogy Krisz rögzíteni tudja mindenhol. Miután ezzel megvoltunk, visszatemettük az árkot, belocsoltuk, és utána a kapu megépítése volt hátra. A malacokat pedig simán a moslékos vödrükkel csaltuk át az új malacbirodalomba, és azóta is boldogon röfögnek és szaladgálnak. Jó kis sportos cucuk. :D
Még csak az oszlopok vannak leásva.
Drágaságom munka után még nekiállt.
Elkészült a kapu is!
Hurka, az egyik elégedett :)
Imádják, pedig még a negyedét járták csak be a területnek. És most alig esznek moslékot, mert teleeszik magukat levelekkel és fűvel. Ma pedig a déli kánikulában csak úgy pihegtek az árnyékban, látszott, hogy nagyon elegük van már a melegből, mert még a végén idő előtt kisül a zsírjuk (oké, ez elég morbid), úgyhogy kaptak egy jó adag zuhanyt slagból, és a helyük is tiszta sár lett, amibe boldogan vetették el magukat, hogy dagonyázhassanak. Felváltva hempergőztek és álltak a víz alá, hogy fürödjenek, olyan kis boldogok voltak, hogy öröm volt nézni is. :)

 

Ilyen lett

2 napig hűltek a száraz dunsztban, paplanok és párnák között. Mára kihűltek, úgyhogy megkapták a kis ruháikat is, és szépen katonásan sorakoznak a kredencen. :) A mostani ízéről nem tudok még nyilatkozni, de főzéskor nekem nagyon ízlett.


2013. július 26., péntek

Befőzés: sárgabarack lekvár

Édesanyám - mit finomkodjak - állati finom baracklekvárt készít majdnem minden nyáron. Csodálatosan szép narancssárga gyönyörűségek lepték el folyamatosan a kamra polcait, amik akár több év múltán is ugyanolyan finomak. Mindig is tiszteltem őt azért (IS), amiért a legnagyobb kánikulában képes volt órákig ácsorogni a konyhában, hogy ezt a finomságot elkészítse. Ugyan már jó pár éve nem élek otthon, az előző albérletekben valahogy soha nem volt kedvem nekiállni, és bevallom őszintén, mindig is egy hatalmas ördöngösségnek tartottam, amihez én " még kicsi vagyok". Hát idén már nem halogathattam tovább a dolgot, így aztán Krisszel elmentünk a közeli kertészetbe, és vettünk 10 kg sárgabarackot. 300.-/kg áron azt gondolom, nem csináltunk túl rossz vásárt.

Ma délelőtt hamar letudtam az egyéb munkáimat, és valamikor 11 táján neki is láttam szépen a lekvár projektnek. Nem volt kevés idő, mire kimagoztam mindet, de talán ez vette el a legtöbb időt az egész lekvárkészítési történetből.
Miután végeztem, gyorsan elmostam patyolat tisztára a legnagyobb lábasunkat, amink van, a fakanál és a merőkanalat, valamint a befőttes üvegeket és a fedőket is. Az üvegeket ezután betettem a sütőbe kb. 100 fokra, hogy sterilizálódjanak, a fedőket pedig egy lábasban forrásig főztem.

Hozzávalók (kb 9 liter lekvárhoz, avagy 13 db befőttesüvegnyi adaghoz)
10 kg barack (kicsit rá is számolhatunk, mert magozás után ez a súly csökken)
6 csomag zselésítő
2 kg cukor (ha betartottam volna a zselésítő utasításait, 2 és negyed kg kellene, de a 2 kg cukor után kóstoltam, és nekem annyi elég volt)

A barackot beleöntöttem a lábasba, és feltettem főni. Már kezdem aggódni, ugyanis a barackok nem fértek bele, de próbáltam nem kétségbe esni, ezért aztán még gyorsan az elején merülő botmixerrel az egészet összepépesítettem, így még pont annyi helyem maradt, hogy minden beleférjen. Hozzáadtam a zselésítőt is, és amikor az egész felforrt, beleraktam a cukrot is, bár itt már nagyon centiznem kellett, és folyamatosan még botmixereltem, hogy még jobban essen össze a lekvár, és hogy ne legyen színültig a lábas. Hát, mire már a cukor is benne volt, kis híja volt a totális katasztrófának, de a szentlélek a helyén tartotta a dolgokat.

Aztán itt megint eltelt egy kis idő, mert a cukorral együtt is fel kellett forrnia a cuccnak, s attól számítva még 10 percig rotyogtattam. Ekkor szépen odakészítettem magam köré mindent, bár nehezített pálya volt, amiért a konyhakesztyűben nem bírtam megfogni az üvegeket, úgyhogy maradt a konyharuhás verzió és az imádkozás, hogy ne forrázzam le a kezem. Anyu sikított fel egy-egy ilyen kis baleseténél úgy, hogy a család összes tagja infarktust kapott, és alig mertünk kimenni a konyhába megnézni, hogy mi történt. Ezt a részét megúsztam, viszont az egyik üvegbe ahogy beletöltöttem a lekvárt, rácsavartam a fedőt, és fejjel lefelé fordítottam, abban a pillanatban egy hangos reccsenés kíséretében kettérepedt, és a tűzforró cucc egyenletesen beterítette a pultot, a szekrényajtókat és a padlót. Szerencsére hátra tudtam ugrani, úgyhogy nem égettem meg magam, viszont a lekvárt nem hagyhattam kihűlni, a katasztrófa sújtotta övezettel mit sem törődve folytattam hát a kiméricskélést. Amikor mindegyik - maradék - üveget megtöltöttem, elkezdtem feltakarítani. A konyharuhát sajnáltam volna kidobni, bár az egész lekváros volt, mégis kivittem a kerti csaphoz kimosni, hátha menthető. Mire visszaértem a konyhába, nagyon lelkes kis segítőm már meg is jelent, hogy eltakarítsa a romokat. :)
Mialatt ő takarított, én gyorsan bevittem mind a 12 üveget a kisszobába, ahová a kanapéra már előzetesen bekészítettem a lehető legtöbb paplant a száraz dunsztoláshoz. Elrendezgettem őket ideiglenes hálóhelyükön, és megpróbálom kibírni, hogy holnapig ne nyúljak hozzájuk. Pedig már nagyon szeretnék kis textil sapkákat gyártani rájuk és a polcon sorakozva lefotózni őket. Remélem, hogy a sterilizálás tökéletesen sikerült és nem fog bepenészedni egyik sem.

Ezután már csak mosogatnom és pultot takarítanom kellett, na meg felmosni, szóval már szó szerint hűlt helye van a kis lekváros akciómnak. :)

2013. július 23., kedd

"Zöldségvetés"

A költözés időpontja miatt meglehetősen sokat csúsztunk a tavaszi palántázásokkal, valamikor május közepén sikerült oda jutnunk, hogy a frissen felszántatott részen el tudjuk ültetni a piacon vásárolt palántákat. Az általunk magról nevelt palánták sajnos befuccsoltak, egyetlen egy paprika küzd még becsülettel, de sehogy sem akar megnőni. Viszont a palántaként vásárolt zöldségek gyönyörűen nődögélnek, dacára annak, hogy gyakorlatilag egy sivatag kellős közepére ültettük őket. De úgy tűnik, hogy az esti bőséges locsolást, a mulcsolást és a lótrágyával takarást azért meghálálják. Körülbelül 3 vagy 4 fajta paradicsomot ültettünk el, de sajnos elfelejtettük megjegyezni, hogy melyik milyen fajta, ami azért szomorú, mert a legszélső sorba ültetettek hatalmas, majdnem ember nagyságúra nőttek már, és fürtökben lógnak rajtuk a hatalmas paradicsomok. A befőzésre való fajtának tippeljük, de biztosak azért nem vagyunk benne.

Kígyóuborkát is ültettünk, de csak két tövet. Lassan, de biztosan elkezdték hozni a termésüket, most már mind a két növényen 4-4 ubi látható. Fel kéne őket kötözni, csak igazból az utóbbi időben indultak meg ennyire, úgyhogy majd keresnünk kell néhány karónak valót.

A cukkinit pedig valahol elrontottuk még a vásárláskor, ugyanis sokkal többet szerettünk volna belőle venni, de ültetéskor láttuk, hogy bizony "sikeresen" rengeteg padlizsánt kaptunk helyettük. Ezt meg csak Krisz szereti, de ezt sem óriási mennyiségekben, úgyhogy még nem tudom, mi lesz a sorsuk, én egyelőre annak a 2-2 tő cukkininek drukkolok nagyon, hogy növögessenek szépen.
A paprikák közül még nem sok biztatót láttunk. 1-1 tő növényen már megjelentek a kis zöldségek, de nem nagy mennyiségben. Az almapaprika is már hetek óta nő, de még mindig nem érett meg igazán. A következő két hétben megint kapnak egy adag bio tápoldatozást, hátha az használ nekik. Összességében mondjuk elégedettek vagyunk, hiszen ez az első kertészkedésünk, és bár a gaz fölé nem tudtunk kerekedni (megfelelő talaj előkészítés miatt), ősszel úgyis máshova csináljuk meg a jövő évi veteményes helyét (megtaláltuk azt a helyet, ahol a két generációval ezelőtti lakók is csinálták) hogy tavaszra minden készen álljon.

2013. július 22., hétfő

2013.07.22.

Mindenképpen szeretném megörökíteni itt ezt a kis hangulatot, amit így nyár derekán sikerült varázsolni a ház előtt. Nagyon szeretem, hogy ennyi fűszernövény vesz körül, ha a ház előtt pihengetünk, és Krisz is nagyon szeret esténként egy pohár borral kiülni a hintaszékbe, nézni a csillagokat ötletelni, tervezgetni. Ilyenkor a kutyák is mindig körénk sorakoznak, úgyhogy nagyon idilli. :)
Remélem, hamarosan a bazsalikomjaim is megnőnek, mert sok-sok pestot szeretnék eltenni télire. Imádom a pestos spagettit, de a sütőben sült pestos csirkemell is nagyon finom tud lenni. A bazsalikomot, az oreganót és a rozmaringot magról ültettem még valamikor május végén, de az ajándékba kapott kakukkfű, nagyobb bokor rozmaring, citromfű és menta is szépen éldegél, egyedül a metélőhagymával vallottam többedjére is kudarcot, az valamiért egy idő után minden alkalommal besül, és semmi se lesz belőle.

Valamelyik nap pedig sikerült lencsevégre kapnom egy kis vendéget is, aki a kutyák vödrét szemelte ki magának. Ősszel elkezdjük kirakni a madáretetőket, és akkor remélem, hogy rengeteg kis látogató fog érkezni. :)

2013. július 16., kedd

Nagytakarítás tollaséknál

Írtam, hogy új tagokkal bővült a baromfi állományunk. Ennek apropóján nagy generált tartottunk az istállóban. Egyébként is időszerű volt már a szalmát kiszedni alóluk, de a tyúktetű is felütötte a fejét, így nem haboztunk sokáig, háborúba indultunk ellenük. Mindent kipakoltunk az istállóból, a szalmát talicskában kihordtuk a betongyűrűhöz, és elégettük. Ezután a délután megvásárolt erre való szert felhígítottuk 3 liter vízben, szórófejes flakonokba töltöttük, és az egész kócerájt padlótól plafonig befújtuk. A csirkéket is, mert azt mondta az állatorvos, hogy őket is nyugodtan spricceljük le. Miután végeztünk, adtunk nekik enni-inni, bár annyira elfáradtak ebben a fennforgásban, hogy egyből eltették magukat másnapra. Mi meg rohantunk zuhanyozni és az összes ruhánkat is rögtön kimostuk.
Ma reggelre már csak néhány túlélő akadt, de a biztonság kedvéért este, amikor becsukjuk a lányokat éjszakázni, újra kap az istálló egy kisebb adag koktélt.
Reggel azért aggódva mentünk ki megnézni, hogy mindenki tényleg jól van-e, de kutya bajuk se lett, úgyhogy ebből az alkalomból a kis, pár hetes csibéket, illetve a növendékeket is összeengedtük a többiekkel. Még kicsi ijedtség azért van bennük, de már csipegetnek, keresik a helyüket, a létra legtetejét is elfoglalták azonnal, ami még csak félre lett támasztva használaton kívülre. A tojóládák jelenleg még kartondobozokból van (legalább erre az egyre jók a dohányboltok: el lehet tőlük kérni a kidobandó szállító dobozaikat), idővel jó lenne fából elkészíteni, de most még ez van, majd cserélgetjük. És ezúttal nem almolunk vissza nekik, kizárólag a tojóládákban lesz szalma.
Jobbra vannak a tojóládák, csak már nem fért a képre :)
Viszont meg kell állapítanunk, hogy a régi csirkéink tényleg elmehunytak. Estére nem raktunk már be nekik ládákat, mert nem akartunk "megágyazni" a tetveknek, így viszont az ex-ketreces szökevények fogták magukat és ahelyett, hogy az ülőrudakra felköltöztek volna, inkább mind a 18-an behúzódtak az ajtó melletti sarokba és ott gubbasztottak. Megpróbáltam azt is, hogy szép nyugisan felraktam őket a rúdra, de abban a pillanatban le is repkedtek róla. Szerintem ezek már sosem éreznek rá a rudas élet örömeire. :)
Az újoncok. Bal 1: 3-4 hetes picik, bal 2-3: kb. 10 hetes növendékek,
jobb 1: A KAKASUNK, jobb 2: a kedvenc trapézgatyásom :)

2013. július 15., hétfő

A nyár slágere: Hófehérke

Életem párja nem igazán rajong az édességekért, ritkán tör rá a "hú de ennék valami édeset" érzés. A tejespite, a bögrés-mákos már elég tuti befutók nála, de nem szerettem volna, hogy ráunjon, kell egy kis változatosság, így azon gondolkoztam, hogy mit is kellene összeütni, amikor egyszer csak bevillant a tökéletes megoldás: édesanyám Hófehérkéje!
Bármikor képes lennék egy ültő helyemben megenni egy egész tállal, ugyanis ez az az édesség, ami édes is, meg nem is, fanyar is, meg nem is, így nem telik el az ember az ízétől, és mindig egy kicsit többet és többet szeretne belőle kóstolni. Mondanom sem kell, nagy sikert arattam vele, még aznap délután üres volt a tál, úgyhogy mára megkaptam az utasítást a következő adag elkészítésére. :) Fogadjátok ti is szeretettel, és próbáljátok ki. Nagyon egyszerű elkészíteni, a legtöbb időt kizárólag a tejszín habbá verése veszi el, na meg a hűtőben pihentetés.

Hozzávalók:
5 dl (vagy 40 dkg) tejföl
3 dl tejszín
porcukor
1 citrom héja és leve
10-12 db babapiskóta

A tejszínt abban a tálban, amiben az egészet szeretném tálalni kemény habbá verem. Utána óvatosan hogy a hab "ne törjön össze" belekeverem a tejfölt, hozzáadom a lereszelt citromhéjat és a citrom levét, utána pedig folyamatosan adagolom hozzá a porcukrot. Ennek a mennyisége abszolút ízlés dolga, kóstolgatni kell közben, hogy ki mikor találja el azt az ízt, ami neki bejön. Nekem körülbelül 4 púpos evőkanálnyi kellett bele. Végül a babapiskótákat szépen beledobáljuk a masszába, és elrendezgetjük benne. Én két sorban raktam, egymásra merőlegesen. Az édesség akkor van kész (már ha maradt egyáltalán a krémből a sok kóstolgatás után is :) ), ha a hűtőben pár óra alatt összeért és a babapiskóta is megpuhult. Mi 3 óra múlva vígan kanalazgattuk. Vigyázat, rá lehet szokni! :)

2013. július 14., vasárnap

Már megint többen lettünk

Egy kedves ismerős, aki sokszor hozzá is szól a bloghoz, ráadásul nagyon jó tanácsokkal lát el minket, nagylelkűen rengeteg baromfit ajánlott fel nekünk, hogy ezzel is színesítsük az állományt.
Tegnap felkerekedtünk és egy csemői kitérővel megindultunk Biatorbágyra. A kitérőt egy Huba-Szamek testvérke elhozása miatt tettük meg, hogy elszállítsuk Biatorbágyra, túszcsereként a tyúkokért. A kismacska Pestig érve gondoskodott róla, hogy ne bóbiskoljak be, az összes karomon otthagyta a kézjegyét. Aztán valószínűleg a pesti szmogtól bekábult, és onnantól érkezésig megmutatta a cuki arcát is: aludt.
15 kétlábú, tollas egyént hoztunk el magunkkal, bár fotót még nem tudok róluk mutatni, mert az istállóban el vannak különítve. Egyrészt, hogy szokják a helyet, másrészt hogy az itthoni csirkék ne bántsák őket. Az antwerpeni kakast és a két barátnőjét már összeengedtük velük, de még csak a pasi mutatkozott be a 18 új nőjének. Tekintve, hogy a fél állománynak még nem nőtt vissza a tollazata, nagyon jó néven vette, hogy az itteni csirkedivat a monokini.

Készül rendületlenül Hurka és Kolbász helye is, Krisz küzd a dzsungelban, hogy mihamarabb kiköltözhessenek a mostani helyükről.
 
Most épp a dróthálónak ás árkot, hogy a malacok ne tudják magukat alatta áttúrni, aztán pedig a háló kifeszítése van hátra, az oszlopok már a földben ácsorognak szépen sorban. Mondjuk akkora a susnyás, hogy én szívem szerint fogadást kötnék Krisszel, hogy belegabalyodnak-e annyira, hogy moccanni se tudnak, de ő állítja, hogy simán elbánnak ezzel, és hamar letapossák. Remélem, neki lesz igaza. :)

Persze, amikor éppen semmi érdekes nem történik, mindig akad valami, ami nem hagyja, hogy üljünk a babérjainkon. A hét közepén Csutak okozott nekünk komoly fejtörést, ugyanis kitalálta, hogy ő már bizony nagy kutya, és különben is, a tanyán kívüli világ sokkal érdekesebb, meg kéne nézni, csavarogni kéne menni.
Első alkalommal egy szétrágott és aláásott kerítés fogadott látványként. Ekkor kapott egy nagy adag leszidást, álltam felette és sipákoltam, meg szégyelldmagadoztam de ettől függetlenül kora este is úgy döntött, meglóg. Azt már nem láttuk, hogy hol ment ki, mert a reggeli lukat eltorlaszoltuk, viszont villámgyorsan utánaeredtünk, és hazakiabáltuk. Persze itt megint elővette a jolly jokerét, azaz elterült a földön, hogy az ő 60 kilóját őfelőle arra húzzuk-nyúzzuk, amerre akarjuk, de nem fog a saját lábán visszajönni. Félelmetes fenyítőeszközként a pillekönnyű habpapucsommal kezdtem el nógatni, de abba is hagytam, amint rájöttem, hogy ezzel is csak magammal tudnék kiszúrni, mert 2 perc alatt fogom elszakítani. Akkor eldurrant az agyam, és valószínűleg végre sikerült annyira dühösen néznem őkelmére, hogy komolyan vett és inkább betakarodott kerítésen belülre.
Most már ilyen nagy pajtik vagyunk.
No, fogtuk is és életében először kikötöttük. Ezt kissé zokon vette, mint ha be is pánikolt volna, de úgy voltunk vele, hogy meg nem fogja magát fullasztani, mert úgyis rájön, hogy ha közelebb lép, akkor már nem feszül a lánc. Este néztünk rá legközelebb: nem jött rá, hogy kényelmesebb a laza láncon, úgyhogy egy kis hegyibeszéd megtartása után elengedtük, úgy gondoltuk lelkis kutya, érteni fog a szóból.
Hát, reggel 5-kor arra keltem, hogy Krisztián a határban alsógatyában és csizmában cibálja befelé Csutakot, aki 20 körömmel és négy láb satufékkel ellenkezett, hogy visszajöjjön. Szépen visszakötöttük láncra gondolkodni. Ekkor annyira besokkolt a lánctól, hogy meg sem mert mozdulni, mert azt hitte, hogy minden mozdulatra megfeszül a nyakán a nyakörv, pedig az csak akkor bántotta, ha nekilódult. Este bográcsoztunk, és újra elengedtük. Olyan behódolást még nem produkált, mint akkor. Azóta a nyitott kapun sem hajlandó kijönni, az eddig behívhatatlan kamasz első füttyre azonnal lábnál terem, és úgy viselkedik, mint a kisangyal. Azt hiszem, jókor jó helyen jól büntettük, és így felfogta a dolgokat. Szeretnénk, ha ez lenne az utolsó alkalom, hogy láncra kötöttük, de nincsenek illúzióim, hogy valamikor a későbbiekben nem próbálja-e meg újra.

2013. július 11., csütörtök

2013.07.11.

Különösebb történés most nem volt, úgyhogy hozok néhány fotót az elmúlt időszakból az állatseregletről.
Luna dolgozik :)
 
A szürkék néznek, mint borjú az új kapura.

Tücsök úr pedig megfiatalodott :)
Krisz remekműve a csap körül :)

2013. július 9., kedd

2013.07.09.

Végre sikerült úgy alakítani a mai napot, ahogy azt már reggel kigondoltam. Délelőtt mindent kipakoltam a garázs melletti sufniból, és szépen pókhálótlanítottam az egészet, illetve felsöpörtem. Délután még Krisz átnézte, hogy mi az, ami maradjon és mi az, ami kidobható, úgyhogy pár nap múlva már mehetnek is ki ide a kismacskák. Ugyan sokkal könnyebb lenne az élet, ha már holnaptól sem keltenének hajnalban a nyávogásukkal (ma is fél 6-kor felkeltem hozzájuk, olyan hangosan mondták a magukét a fürdőszobában, de végül az etetéssel el is némultak :) ), de még szeretnénk, ha jobban hozzánk szoknának, és nem ijedeznének, ha meglátnak minket. Ezt pedig úgy nem tudnánk biztosítani, ha kint lennének, mert így azért napi 10-20x simán rájuk nézünk, játszunk velük. A sufnira meg azért esett a választás, mert már van vágva egy macskabejáró az ajtajára. Ezt most még egyelőre bedeszkázzuk, hogy amíg ilyen picik, addig véletlenül se szaladjanak bele a kutyák szájába. Következő lépésként pedig megnyitjuk a macskabejáratot, viszont az ajtó előtt el fogunk nekik keríteni egy kisebb kifutószerűséget". Ez fogja biztosítani, hogy a kutyák szemlélhessék őket, de ne tudják őket letámadni, és a macskák is ismerkedhetnek a külvilággal.

Utána végre eljutottam hátra a csirkékhez, hogy kissé rendbe rakjam a helyüket: a koszos tojóládákat kitakarítottam, a szalmát elrendeztem, átmostam az etetőjüket is, úgyhogy most ők is rendben vannak. Ismét elkezdtek tojni, valószínűleg az egész napos kint lét és kapirgálás ellenére is tartanunk kell ugyanazt a kukorica mennyiséget, amit eddig kaptak. Azt hittük, hogy ha egész nap kint elmászkálnak és keresgélnek, csipkedik a leveleket, füvet, akkor a darából visszavehetünk. A begyük mérete is erre engedett következtetni, viszont onnantól, hogy visszább vettük az adagjukat, ők bosszúból a tojásból vettek vissza. De pár napja ismét a régi az etetési mennyiségük, úgyhogy ők meg úgyszintén tojással hálálták meg a dolgot. Mindig tanul az ember valami újat. :)

Krisz pedig hazafelé beugrott a varrónőhöz a faluba, hogy elhozza a várva várt ajtófüggönyünket. Múltkor meséltem, hogy gyönyörű, kézzel szőtt vásznakat kaptunk, és az egyik pont alkalmasnak tűnt arra, amit már egy ideje szerettünk volna megvalósítani. Felszerelte a karnis is, úgyhogy mostantól talán még kevesebb légy fog a hálónkba is betévedni, mert bár mindenhol van szúnyogháló, a bejárati ajtó ki-be nyitogatásával azért csak be tud jó pár slisszanni. Így néz ki, nekünk nagyon tetszik. Télen pedig hőtartó szerepe is lesz némileg, ami külön öröm. :)

2013. július 8., hétfő

Vernyogik

Vasárnap délután gyanútlanul mentünk át kedves barátaink tanyájára Csemőre, de a látogatás végén két plusz fővel távoztunk tőlük. Született náluk ugyanis egy sziámi-házimacska félvér macska alom, és mivel valamennyi gazdát keresett, a mi múltkori macskás próbálkozásunk viszont kudarcba fulladt (kaptunk ide egy 1 éves makkát, aki viszont 1 nap után meglógott és soha többé nem nézett vissza), így hát kiválasztottunk kettőt közülük. A törpicsekek kicsit bánatosan vették az első éjszaka akadályát, bosszból kétszer is felébresztettek az éjszaka közepén, úgyhogy mától 1 hétig az előszobából a fürdőszobába költöztek át. Ma már kicsit nyugodtabbak, dorombolni is hajlandóak voltak, illetve túl vannak az evés-iváson is, és profi módon a homokos tálcába végzik el a dolgukat.
Hétvégéig rendbe rakjuk azt a sufnit nekik, amelyiknek az ajtajára már van vágva egy macskabejáró, és akkor kiköltöznek a házból, de még kutyáktól védett övezetben lesznek.


A tűzkeresztségben a Huba és Szamek nevet kapták. Nincs bennük külön-külön semmi extra, na de ha egyszerre egymás után szólítjuk őket, ebben a sorrendben... :D

2013. július 6., szombat

Szemetes illatosító házilag

Pillecukor blogján találtam rá erre a nagyon szuper trükkre, és nem késlekedtem kipróbálni. Nekünk elég nagy szemetesünk van, 110 l-es zsákot szoktunk bele venni. Mióta gyakorlatilag minden ételmaradék, vagy zöldségpucolási hulladék az állatoknak megy, a legtöbb papír alapú szemetet pedig igyekszünk télire félrerakni a fűtési/tüzelési szezonra, csak a műanyag, a nejlon és egyéb hasonló hulladék gyűlik nálunk. Igazi királyok akkor lennénk, ha mindezt ráadásul szelektíven is gyűjtenénk, de... Na jó, bevalljuk őszintén: rohadt lusták vagyunk ebből a szempontból. Ráadásul a vegyes konténer, ahova heti egyszer visszük be az összegyűlt szemetet, az nem szelektív. Én idővel szeretnék azért lehetőség szerint erre áttérni, de jelenleg több vele a macera. Az ügy érdekében fúrattunk egy kutat, így már a palackok sem fognak nálunk tömött sorokban felgyűlni, de jelenleg ennyit tudunk tenni.

Szóval, hetente egyszer ürítjük a szemetest, és nem telik meg túl hamar, így aztán előfordul, hogy a hét második felére már nem patyolat illat árad onnan. Nem durva, de kis mértékben sem szeretjük a kukaszagot. Ennek érdekében készítettem el hát a kis szagmentesítő tablettákat. Pillecukor részletesen leírta, de legyen meg itt is, hogy mi kell hozzá. Az elkészítési ideje durván 5 perc volt.

3 tasak (azaz 2/3 bögre) szódabikarbóna
fél bögre só (ehhez inkább a nem túl durva szemcsézettségű só a jó)
1 citrom héja és leve
fél tk. mosogatószer

A hozzávalókat a fenti sorrendben szépen egymáshoz adagoltam egy edényben. Nem kell meglepődni, a citrom és a szódabikarbóna találkozásakor pezsegni kezd a cucc. Pillecukor jól fogalmazta meg, hogy olyan állagúnak kell kb. lennie a masszának, mint mikor a homokozóban vizes homokból formát készítettünk gyerekkorunkban. Utána pedig sütőpapírt vettem elő, és diónyi nagyságú golyókat formáztam, amit aztán lelapítottam hogy tabletta formájúak legyenek.
1 éjszakát állni kell hagyni száraz levegőn, hogy kiszáradjanak. Ezután befőttesüvegben el lehet addig tárolni, amíg szükség nem lesz rájuk. A szemetesbe csak úgy á la nature kell beledobni egyet vagy kettőt.

2013. július 4., csütörtök

A vendégház #1

Van nekünk ugyebár egy másik házikónk is az udvaron, nevezetesen az idős német elhunyt bátyjáé volt ez annak idején. Mi vendégházat szeretnénk belőle varázsolni, hogy a messziről érkező barátaink kényelmesen megszállhassanak nálunk. Csupán annyi a bökkenő, hogy ha lehet, akkor még nagyobb munka előtt állunk vele mind takarításilag, mind felújításilag, mint a lakóház esetében.
Mutatok pár fotót, a jelenlegi állapotokról, de mivel csak kevés időnk van igazán haladni a házzal, így majd viszonylag apránként jönnek az újabb képek. Minden esetre legkésőbb nyár végén meg szeretnénk ünnepelni az otthonunkat egy tanya avató bulival, addigra pedig el kell készülnünk vele.
Ez volt a kiinduló állapot (többek között). Innen nem látszik a dzsuva.
Most így néz ki. A kisszobából mindent kipakoltunk és szortíroztunk.
Van, amit megtartunk, amit kidobunk és amit eladunk. Bent már csak
az üres bútorok vannak, de azokhoz én sajna kevés segítség vagyok
Krisztián mellé, úgyhogy egyelőre jegeljük a dolgot.
A "szavak nincsenek rá"-konyha.
Ez pedig a kis szoba. Ennyi maradt a holmik után.
A két szobára, ha végre teljesen kipakoljuk őket, akkor csak egy padlócsiszolás, falfestés és takarítás vár, de a konyhára és a fürdőszobára (amiről majd csak akkor merek fotót mutatni, amikor már csillog-villog) még jobban fel kell lelkileg készülnünk, mint a lakóház fürdőszobája előtt. Még nem tudom, hogy fogunk nekiállni, mert nagyjából olyan érzésem van a dologgal kapcsolatban, mint ha egy 10 emeletes ház szemétledobójába kéne bemásznom és azt kisúrolnom.

Nem volt semmi élmény egyébként egy már elhunyt - kvázi ismeretlen személy holmijai között matatni, de aztán egyre több holmi és fotó lett ismerős. Aztán rájöttünk, hogy a tulajdonosát a régi, évekkel ezelőtti haza western versenyeken nem is egyszer láttunk a nézők soraiban! Hatalmas sombrero kalapját is megtaláltuk, ami szinte védjegye volt a versenyeken való megjelenésének. Úgy rémlik, hogy az ezer éves archivált cd-im egyikén van is róla egy fotó, ha lesz rá időm, megpróbálom megkeresni.

Azt beszéltük a vendégház kapcsán, hogy nagyon jó, hogy megadatik nekünk ez a két ház, így ugyanis lehetőségünk van a két fő vonalat képviselni a tanyán belül. Azt a kettőt, ami nagyon meghatározóvá vált az életünk során: otthonunkban, a lakóházban a hagyományos magyar berendezkedést próbáljuk a már meglévő dolgainkkal összhangba hozni, míg a vendégházat megtartjuk egy igazi western házikónak, így a régi lovas képeink sem egy fiókban vagy ládában fognak porosodni, hanem a falat díszíthetik. :) Ha már tiszta lesz a házikó, alig várom, hogy a dekorálásnak és a berendezkedésnek is nekiessünk, nagyon szeretném már látni a végeredményt.

Tavasz-nyár

Az első hétvégén készült pár dokumentációs funkciót betöltő fotó a tanyáról. Most ezeket újra elővettem, és nagyjából lefotóztam ugyanúgy. Az eltelt idő a képek között majdnem napra pontosan 3 hónap. :) Nagyon szeretem ezeket összeállítani, tervezem, hogy egy komplett, 4 évszakos sorozatot csináljak majd. Jó visszanézni már most az átalakulást, amit főleg a természet visz véghez.
Mi úgy hívjuk: a középső udvar. Általában itt vannak a lovak elszállásolva
éjszakára, de jobb oldalra került az új fúrt kutunk is.
A fenti kisebb karám az istálló mögött, néhány diófával, bár lesz belőlük
tüzelőnek való is, mert némelyik ág teljesen elhalt az idők során.
A hátsó udvar, balra az istállóval (és most már a veteményessel), illetve
jobbra a vendégházzal.
Az udvarbejáró. Itt lényegileg annyi változott, hogy keresztbe vágtuk egy
hatalmas, 1 méter mély árokkal, amibe a vízvezetékek lettek lefektetve,
de ezt kedden vissza is temettük, illetve fűmagot is szórtuk szét.

2013. július 2., kedd

Tiszta víz

Régebben írtam, hogy a drága szüleim többek között születésnapomra azt ajándékozták, hogy segítenek egy új kút fúrásának és a tisztább víz bevezetésének költségeit állni. Ugyanis vizünk az van, éppen csak annyi a gubanc, hogy nagyjából 20-30 méteres mélységben van, és emiatt ugyan iható a víz, de nagyon vasas, és üledékes is. Főzni főztünk vele eddig is, de nem ittunk még csapvizet.
A kutat körülbelül 1 hónapja - második próbálkozásra - kifúrták, 63 méteren találtak tiszta vizet. A múlt héten pedig megkértük a helyi ezermestert, Bibók Pista uramat, hogy segítsen nekünk kiásni a kúttól a csapig vezető 25 méteres távolságot, 1 méter mélységben, hogy aztán a vízvezeték szerelő beköthesse a csöveket.
Bibók uram eszméletlen. Túl van az ötvenen, és szerintem lassan már a 60-on is, de a duracell nyuszi hozzá képest smafu. Olyan gyorsan haladt az ásással, amilyet én még nem láttam. A második naptól már Krisztián is be tudott szállni neki segíteni (előtte való napon a vendégháznak estünk neki, de arról majd máskor írok), úgyhogy onnantól még gyorsabban haladtak.
Így néz most ki, remélem, hogy egy kis fűmag vetésével majd ezt a csúfságot a visszaásás után el lehet tüntetni.
 


A nap folyamán közben szép lassan bekötésre került az új, friss víz. Egyelőre még nagyon köpköd, úgyhogy a levegőztetőn állítani kell, és még hátra van egy nagyon retkes munka: a fürdőszobai bojler leeresztése és vízkőtlenítése. Vannak sejtéseim arról, hogy mi vár ránk, úgyhogy nem vagyok túl lelkes. Viszont a művelet meg igencsak szükséges, mert ha a bojler is csupa vízkő meg rozsda esetleg, akkor teljesen felesleges lenne az egész kútfúrásos mizéria, hiszen a meleg víz ugyanúgy koszosan jönne.