2013. november 24., vasárnap

Tömegkályha demó verzió

Itthon egyre többet lehet hallani egy viszonylag új fűtési megoldásról, a tömegkályháról. Ez lényegében téglából épített kályha, ami igény szerint kiegészíthető sütő/főző résszel, vízmelegítési funkciókkal. Aki többet meg szeretne tudni róla, az például ezen a linken tájékozódhat.

Mi is gondolkozunk, hogy a jövőben építtetünk egyet, de az jóval nagyobb tervezést, és átalakítást igényel, hogy csak úgy beleugorjunk, na meg az anyagi része sem elhanyagolható.
Azonban a napokban egy kedves régi ismerősöm megosztotta egy remek találmányát, ami ideiglenesen helyettesítheti a tömegkályhát, és egy meglévő vaskályhát pedig hatékonyabbá tud tenni.
A konyhában nekünk is van egy ilyen vaskályhánk, ami nagyon becsületesen üzemel, azonban az az egy nagy baja van, hogy ha leég benne a fa, akkor pillanatokon belül kihűl, vele együtt pedig az előtér is vacogós lesz mondjuk reggelre. Így hát Krisztián összeszedett jó néhány téglát, ami a tanyán kallódott, gyökérkefével megtisztította, és szépen körbeépítette velük a kályhát.
Ez arra szolgál, hogy a kályha felmelegíti a téglákat, amik aztán sokkal tovább tartják meg a hőt, így kevesebb tüzelőanyagra lesz szükség, valamint tovább marad kellemes a helyiségben a hőmérséklet. Mivel nem volt annyi tégla, hogy két oszlopban és több sorban, kötésben körberakjuk, így valószínű nem annyira hatékony, amennyire még ugyanennyi téglával lehetne, a semminél több, és a következő pár nap lesz a tesztidőszak.  Persze, most abból gazdálkodtunk, amink van, így lehet, hogy egyik-másik tégla foltos, nem ugyanolyan színű, nem teljesen szimmetrikus, de most nem is ez volt a lényeg.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Alma! A kályha gyönyörű lett. Szerintem ne keressetek unalmas, egyforma téglákat. Így fuga nélkül is jól mutat, persze valami hőálló sikaflexel érdemes összeragasztani, hogy ne boruljon. Nekem nagyon tetszik, megcsinálom nálunk is. Köszönöm, hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  2. Érdemes ezzel tovább foglalkozni! Nagyon jó lett Judit.
    Itt az egyik legjobb videó tömegkályhákról, ajánlom szíves figyelmetekbe:
    http://www.kenderhaz.hu/2013/11/egy-ember-ki-a-halala-utan-lett-baratom-szalai-peter/
    :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Hogyan szuperált a kályha? Éreztetek különbséget? Esetleg van a tapasztalatról másik bejegyzés? Köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sokkal tovább tartotta a hőt, mint önmagában. Kicsit nyilván nehezebben, lassabban melegszik be, mert fel kell melegednie a sok téglának is, de hogy értsd a különbséget:
      Ha egy téli napon, illetve éjszakán olyan 0 és -10 között volt kint a hőmérséklet, fűtés nélkül az előtérben (mivel nincs szigetelése) olyan 11-13 fok között volt reggelre, mire kialudt a tűz. Ugyanez, ha este még megraktuk elalvás előtt, akkor reggelre kb. 19-21 fok között volt. :)

      Még annyi észrevétel volt, hogy mi április elején kivittük a házból a kályha körülről a téglákat, hogy ne kelljen kerülgetni, ne fogja a port, de nem sokkal rá pár napra volt, hogy megint be kellett gyújtani. Akkor, mivel csak simán a kályhatest volt, ami fűtsön, reggelre ugyanúgy lement 13 fokra a hőmérséklet.

      Törlés
  4. Köszi a választ! Jó sokáig kerestem, mire megtaláltam ezt a bejegyzést, mert valami úton módon eltűntél az olvasott blogok listájából pár másik bloggal egyetemben.... Kaptunk egy kandallóbetétet ajándékba egy csomó samott téglával, ha nem sikerül megépíteni a kandallót akkor valami hasonlót kell nekünk is eszközölni.

    VálaszTörlés