2016. július 8., péntek

Eadra és a nagybetűs élet

Eadra egy nagyon kedves régi ismerősömé lett, aki 1 évig Jászszentlászlón tartotta ménesben (itt született Dabra is), hogy a legtermészetesebb módon cseperedjen, élvezze kamasz hónapjait. Időnként meglátogatta, meglátogattuk, akkor mindig foglalkozott vele annyit, hogy a bizalmat egyre inkább megerősítsék egymás között, és hogy ne vaduljon el teljesen, amíg ritkán találkozik emberekkel. Majd pontosan egy évre rá, azaz idén tavasszal megkezdte új életét új helyen, új barátokkal,, felnőtt lóvá válásának - remélhetőleg nem túl - rögös útját. Gyönyörű kancává cseperedett seperc alatt és nagyon büszke vagyok rá mindig, mikor kapom a híreket, hogy mennyire jófejű lovacska.

Itt még velem pózol a kisasszony :)
Itt pedig már új gazdijával.


Ménesből való elhozáskor és 1 hónappal később.

Nincsenek megjegyzések: